2009. május 15., péntek

Citromos rizs kesudióval

Egyszerű, gyors, finom. Igaz, az ízvilágát még szoknunk kell, de a lányok is megették ( és ez nagy szó!! ). Tökéletes olyan estékre, amikor kicsit sincs kedvem főzni, de muszáj :o)



Citromos rizs kesudióval


1 evőkanál mustármag

3 evőkanál olaj

3 frissen szedett babérlevél ( a szárított is megteszi )

1 teáskanál kurkuma

30 dkg basmati rizs

1 citrom leve és reszelt héja ( ízlés szerint )

tengeri só

víz

10 dkg pirított, sótlan kesudió


kevés natúr szójajoghurt


Dobjuk a forró olajra a mustármagot, pirítsuk, míg el nem kezd pattogni, adjuk hozzá a babérleveleket, a kurkumát és rövid ideig kevergessük. Ekkor jöhet a rizs, melyet ajánlatos kicsit beleforgatni a fűszeres olajba, sózzuk, csorgassuk rá a citromlevet, reszeljük rá a héját, majd öntsük fel vízzel ( a csomagoláson jó esetben rajta van, mennyit vesz fel, ha nincs, akkor kb. 1,5 x – 2x vízre lehet szükséged ). Forraljuk fel az egyveleget, fedjük fel és főzzük 15 – 20 percig, vagy míg a rizs megpuhul ( én majdnem leégettem, érdemes figyelni!! )



Időközben forró serpenyőben néhány perc alatt pirítsuk meg a kesudiót, s ha késznek látjuk, rögtön szedjük is ki az edényből, mert ha benne marad, megéghet.


A kész rizst lazítsuk fel villával, keverjük hozzá a kesudiót és már tálalhatunk is. Külön tálkában adhatunk mellé natúr joghurtot is, szerintem passzol hozzá. Mint ahogy egy kevés nyers saláta is.

4 fő részére


Forrás: Rice dishes – 60 easy recipes for making good food fast


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése